Hajólőtér

“PAPOLE I.” Hajólőtér

DCIM101MEDIAA “PAPOLE I.” megszületése annak köszönhető, hogy az előző helyünkről, mely egy nyirkos-penészes pince volt, 2002 nyarán elköltöztünk az új helyünkre, a szép zöld kikötőterülettel övezett, korszerűen átépített  Hajólőtérre. Azonnal megkezdődött a keresés az ideális lőtér után, ám a rendelkezésre álló különféle (aránytalanul drága) pincehelyiségek még átalakítás után sem biztosították volna a kulturált körülményeket.

Exkluzív lőterünk végül a MAHART egykori, 1310-es számú uszályából lett kialakítva, mely 1967-ben épült a MHRT Dunaharaszti Hajójavító Gyáregységében. Az uszály forgalomból történő kivonásáig különféle ömlesztett árut szállított Regensburgtól Szulináig, végig a Duna vonalán és annak mellékvizein. Miklósi Károly, a lövészegyesület elnöke (akinek már akkoriban is hobbija voltak a fegyverek) hosszú évekig aktívan hajózott ezen a folyamon.

Az átalakítási munkálatok 2002. márciusában kezdődtek meg gőzerővel. Az építők számára nagy kihívást jelentett, hogy az öreg bárkából igényes belterű, színvonalas klubhelyiséget faragjanak. Az ünnepélyes avatóra – az engedélyező szakszervek, barátok, támogatók meghívásával – 2002 augusztus 2-án került sor. Tudomásunk szerint Magyarországon és Európában is egyedülálló lőteret tudhatunk magunkénak, de valószínűleg a világon is kuriózumszámba mennek az efféle “lövőházak”.

A lőtérhelység az uszály 60 méter hosszú rakterében került kialakításra, ahol 25 méteres lőtávolságból, 8 lőállásból lehet kis- és nagykaliberű pisztolylövészetet, elöltöltős-feketelőporos, illetve 4.5mm sörétszem nagyságig puskával történő lövészetet folytatni. Lehetőség van még a megfelelő fegyvernemekkel 4 lőállásból, 50 méteres lövészetre is.

A tagság névre szóló “ülőhelyeken”, padokon, vagy a panoráma-ablakkal ellátott klubszobában pihenheti ki a “célbajuttatás művészetének” fáradalmait.

A fentiek mellett lőterünkön oktatás is folyik, rendszeres a fegyverismereti vizsgára történő elméleti és gyakorlati felkészítés, melyhez külön oktatóhelyiséggel rendelkezünk.  A hajóhíd előtti  árnyas parton ingyenes parkolási lehetőséget biztosítunk.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.